2. Rész

                                                    Louis Tomlinson    

   A nappaliban ültem  este fél nyolc fele, és gondolkodtam a történteken. Az, hogy egy tuti meleg srác elkéri a telefon számom, nem normális! Mégis érzem még illatát és még mindig fülemben van mély, rekedtes hangja..miért?
  - Louis, eljössz velem a boltba?- nézett rám anya, miközben a bevásárló kosarát szorongatta.
- Öm...izé..-habogtam hebegtem az elején mert teljesen máshol jártam gondolatban. - nem, én megyek sétálni..a...parkba.- bólintott egyet és kiment. én is felálltam a kanapéról és magamra kaptam a farmerdzsekimet azzal elindultam a megbeszélt helyre. Még mindig hideg volt odakint nagyon fújt a szél, de én mentem ahogy csak a lábam bírta, nem tudom miért siettem annyira csak valamiért...látni akartam azt a srácot. Egész munkaidőben előttem volt arca így jó néhányszor el is bambultam és ezt Josh meg is jegyezte nekem.
  Mikor megérkeztem a parkba, nem láttam senkit. Kicsit megijedtem, megfordult bennem az a is hogy csak átvertek és nem is lesz itt senki, hogy potyára sétáltam ki ilyen hidegbe a parkba. A vér is meghűlt bennem mikor két kart éreztem meg csípőmön, így hátulról ölelt át valaki, nem tudtam hogy ki. Egyik kezével szorosan fogott magához, másikkal pedig hasamat simogatta.
- Szia, kicsike..-hangjáról azonnal felismertem hogy ki az, így egyúttal kicsit meg is nyugodtam. Furcsa módon egy cseppet sem fáztam már, sőt inkább melegem lett attól ahogyan hozzámért. - hogy hívnak, kicsike?- súgta fülembe, a hason lévő kezét pedig egyre lejjebb csúsztatta. Nem tudtam megszólalni, mert volt bennem egy olyan érzés amit nem tudok megnevezni pontosan hogy milyen is és volt bennem félelem is. Féltem, mert egy átlag ember nem ilyen mint ő és nem szólít úgy más fiút hogy kicsike. - beszéljél...- kezével elért ahhoz a ponthoz ahova még senki sem ért..a férfiasságomon pihentette tenyerét.- újra hallani akarom a hangod..- mondata meglepett, de félelmem még most sem szállt el még mindig féltem tőle.
- Én...- kezdtem bele, de nem tudtam többet mondani.- nem...nem vagyok..meleg!- szavaimra felkuncogott majd férfiasságomra szorított gyengéden, és nyakamhoz hajolt.
- A kicsike nem erről árulkodik..- akaratom kívül is ágaskodó szerszámomra néztem, amin kezét mozgatta a névtelen fiú. Nyakamra apró puszikat hintett, nem tudom miért de jól esett és lehangolt lettem mikor ajkai elváltak onnan.
- engedj el...kérlek.- kezemet az övére vezettem és próbáltam kezét levenne magamról, de nem tudtam. Ekkor újra nyakamhoz hajolt és erősen megszívta egy helyen. Akaratom kívül is felnyögtem egy kisebbet az érzésre. Kezét csiga lassúsággal mozgatta férfiasságomon.
- Elengedlek ha elmondod a neved...- gyengéden fülcimpámba harapott, majd újra csókolgatni kezdte nyakam. Tűrtem neki, mert nem akartam elmondani a nevemet. - látod...tudtam hogy jól esik..-súgta.
- Nem!! Nem esik jól, és hagyj!! Érted? Hagyjál békén!- ellöktem magamtól, majd kicsit hátrább álltam tőle és szembe fordultam vele. Az utcán lévők lámpáknak hála, láttam arcát. Nagy göndör barna haja és zöld szeme volt. Arcán csak a meglepődöttség volt. Halványan elmosolyodott beharapta alsó ajkát.
- Rendben...- ezzel megfordult és elindult. Ekkor bántam meg hogy ellöktem magamtól, mert nem tudom letagadni hisz nem tehetek róla de jól esett amit csinált.
- Várj!!- szóltam utána, mikor alakját már alig láttam.- legalább a neved mondd meg!- kiabáltam, mert már elég messze volt tőlem. egy percre megállt de nem fordult meg.
- Harry!! - kiabált vissza, majd tovább ment.
   Álltam a park közepén és néztem ahogyan Harry alakja teljesen eltűnik, aztán elindultam haza. Egész úton azon gondolkodtam, hogy lehet hogy egy lány sem tud zavarba hozni de ennek a bizonyos Harry-nek sikerült. Egyre bizonytalanabb lettem abban, hogy a lányokat szeretem. Lehet hogy csak azért gondolom így mert az anyám mindig is utálta azokat az embereket aki a saját neműkhöz vonzódnak. Édesapám az soha se szólta le ezeket az embereket, de anya az minden ilyen embert lenéz és ítélkezik felettük.
   Hamar haza értem, mert a park nagyon közel van a lakásunkhoz. Szerencsémre anya még nem kulcsolta be az ajtót így könnyedén bejutottam. Az előszobában levettem a cipőm és a dzsekim mind kettőt ledobtam a földre majd felindultam a szobámba, viszont anya a nappaliban ült és tűkön ülve várta hogy hazaérjek.
- Miért voltál ilyen sokáig? - kérdezősködött, mire csak meghúztam a vállam és felmentem a szobába. Nem volt kedvem tisztálkodni, csak aludni akartam de ez sem sikerült. Így levettem magamról minden ruhadarabot és csak egy boxert hagyta magamon. Felültem az ágy szélére és telefonommal játszadoztam. Elővettem a pappír fecnit ami a zsebemben volt és tárcsáztam a számot amit ráírt Harry.